Én vagyok az a nő, akit állandóan biztatnak a barátnői:”Majd jön az akinek jönnie kell. Aki majd megbecsül. Nem maradtál le semmiről.” Én vagyok az a nő, aki nagyon jól tud egyoldalúan vonzódni. Én vagyok az a nő, aki egyszer odaadta a szívét egy pasinak, akiről elhitte az Igazi lesz, aztán kiderült, hogy mégsem. Én vagyok az a nő, akinek szilánkosra törta valaki a szívét. És én vagyok az a nő is, aki eddig nem kellett eléggé.
Amióta az eszemet tudom online keresem a párom. Kezdetben azért döntöttem így, mert kevés volt az önbizalmam, és úgy, hogy az ember nem látja a másikat talán mégis kicsit bátrabb.
Idén sokszor eszembe jutott az első társkeresős randim. Tinédzser voltam, és lávponthun találtunk egymásra. Vakrandi volt, mert nem tett fel magáról képet, meg talán én sem magamról. Én kicsit késtem, de nem haragudott meg érte. Azért annyi jólesett volna, ha legalább egy pohár vízre meghív, mert nehéz az ember lányának magáról beszélnie, ha közben vattát köpköd. Búcsúzásnál puszit kért, amit adtam, és azt mondta legközelebb elkéri a számom. De nem volt legközelebb, mert jeleztem neki, hogy nem szeretnék vele többet találkozni. Nem indokoltam meg, hogy miért. Munkamániásnak gondoltam, mert másról sem tudott beszélni, és emiatt nem szerettem volna második talit. Lehet, hogy itt siklottam ki? Vagy elátkozott az a pasi, akit tizennégy éves koromban kikosaraztam. Az is lehet.
Az első randi után sok idő telt el, amíg elérkezett a második. Igazából nem is erőltettem a társkeresést, mert nagyon a tanulásra koncentráltam, hogy elérjem a karriert, amire vágytam. Ennek oltárán feáldoztam azt is, hogy párom legyen, vagyis nem egészen, mert azért, ha valaki elhívott volna egy kávéra igent mondok. Nem sokkal hamincéves korom előtt érkezett Ő, akiről azt hittem, hogy a nagy Ő lesz. Valószínű, hogy a kapuzárási pánik (mindjárt harminc vagyok, de még se férjem se gyerekem egyáltalán mit is értem el az életben?) is közrejátszott abban, hogy hamar elborította az agyam a rózsaszín köd, és belezúgtam teljesen. No meg az, hogy éppen sebezhető voltam, mert mielőtt ő rám talált, volt egy csúnya veszekedésem egy másik pasival, akivel csak munkakapcsolatom lett volna, de titokban nagyon vonzódtam hozzá. (Kész szappanopera az élet igaz?) Szóval előadta nekem a nagy beetető sztorit, hogy már a gimiben is tetszettem neki, ahol osztálytársak voltunk, de mivel akkor volt párja nem kezdeményezett. És én naív szerelemre vágyó nő, aki azt hitte érdemes volt sokat várni mindent elhittem: lesz majd lakásunk itt, házunk ott. A legelején éreztem, hogy ez vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon fog fájni, de esélyt adtam. Túl sokat is. Kint lakott külföldön, de ígérte, hogy hazajön és találkozunk. Haza is jött, de nem jelent meg az első randin, a másodikon, a harmadikon sem. Majd a negyedikre eljött, egy óra késéssel jelent meg. Mi a történet vége? Kiderült, hogy felesége van, meg gyerekei, de nekem azt állította, hogy nincs együtt a nővel. Idén búcsúztunk el egymástól, letiltott, mert úgy határoztam, hogy továbblépek. Szerelmes voltam belé, vagy csak szerelmes voltam a szerelem gondolatába? Részletkérdés. Annyi bizonyos, hogy sokat tanultam ebből a szívtörős helyzetből. Főleg azt, hogy van olyan pasi, akinek akkor sem kellenék, ha kivágnám a szívem, és átnyújtanám neki ezüst tálcán. Sokat sírtam. Sokszor kérdeztem miért nem szeret, miért nem vagyok elég jó neki? Aztán rájöttem ő nem elég jó nekem, többet érdemlek ennél.
Idén három társkeresős talim volt. Mindegyik pasival jól éreztem magam, és tökéletesen elégedett lettem volna, ha az egyikkel komolyra fordul. Nem így történt. Akiben nagy reményem volt kiderült, hogy valóban tartós kapcsolatra vágyik, csak nem velem. Aranyos vagyok, de nem illenénk össze. Azért annyi pozitívuma van az esetnek, hogy nem hitegetett, bár egészen egyenesen sem fejezte ki mit is akar tőlem.
Bevallom néha elveszítem a hitem a szerelemben. Ahogy az élet más területein a magánéletben is mindig először magamban keresem a hibát. Vajon mit csináltam rosszul, hogy nem működött hosszú távon a kapcsolat? Az a helyzet, hogy mivel nekem az első férfi minta nagyjából negatív volt, hajlamos vagyok olyan férfiakhoz vonzódni, amilyen az apám volt. Tehát röviden kifejezve, beérem a kevés szeretettel, és félek, hogy elhagynak, no meg attól, hogy meg sem érkezik a randira a pasi. Erősen dolgozom rajta, hogy ezt a szorongást legyőzzem, elég nagy kihívás negatív tapasztalatokkal a hátam a mögött.
Hibám a görcsösség is, bár úgy érzem ezt idén sikerült legyőznöm. Amikor meg újra eluralkodna rajtam Tabi László gondolatával hűtöm le magam:
„Amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni.”
Társkeresés témában örök hibám a türelmetlenség is. Úgy érzem ezen sikerült idén felül emelkednem.
Az a helyzet, hogy én is csak egy jó fiúra vágyom. Aki szeret, elég vagyok neki, és viszonozni tudom majd az érzéseit. Végre nem lihegem túl a társkeresést, sokat tanultam az elmúlt időszakból. Egyszer ide fog érni a párom. Már elhiszem, hogy megérdemlem a szerelmet.