Számtalanszor előfordult velem, hogy elutasítottak, válaszra sem méltattak. Ezekben a helyzetekben mindig magamban kerestem a hibát. Amíg nem jutottam el a személyiségfejlődésben egy bizonyos szintig el is hittem, hogy kevés vagyok.
Emlékszem még azokra az időkre, amikor a munkaügyi központban vagy a polgármesteri hivatalban segélyért nyomtatványt kellett kitöltenem. Annyira mélyen voltam lelkileg, hogy nehezemre esett írni, pedig én még a hivatalos papírok kitöltését is kedvelem. Kivételt képezett, amikor szó szerint papírra kellett vetnem : nulla vagyok. Vajon mennyi önbizalommal rendelkezik egy olyan ember, akinek kb. folyamatosan bizonyítania kell azt, hogy ő egy semmi? Mindezt annak érdekében, hogy kapjon annyi segítséget, ami a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz sok. Persze nyilván hálás voltam a segítségért, mert én a kicsinek is tudok örülni. Viszont lelkileg és mentálisan ezek szörnyen megterhelő helyzetek voltak, és az önbizalmam pontosan azon a szinten állt ahova sorolnom kellett magam: nullán. Na már most, amikor az ember nem képes hinni magában, és a képességeiben az a külsején a kisugárzásán is látszani fog. Mégis, miközben annyiszor leíratták velem nulla vagyok újra meg újra össze kellett kaparnom magam, önéletrajzokat gyártani (lehetőleg ezeregy fajtát), és „eladni” magam a leendő munkáltatómnak. Nos a fényképes önéletrajzok világában éltünk régen, és ma sincs ez másként. Még elmentem külön három napos képzésre is, hogy megtanuljak írni olyan papírt, ami alapján megítélnek engem, és talán a hatására legalább egy kis beszélgetésre behívnak. Emlékszem az oktatónk vidáman mesélte, hogy ő hobbiból jár állásinterjúkra. Szóval, ahogy általában intézem a dolgaim a száz százalékot igyekeztem beleadni a munkatalálásba. A fősuli után egy ideig hittem benne, hogy az újságírás lesz a hivatásom, hiszen azért tanultam. De hamar fel kellett ébrednem az ábrándozásaimból, hogy álmaim munkájával fogok pénzt keresni. Sőt, a másik szakmámban sem jutott túl sok lehetőség. És amikor ezeregyedszer is lenyűgözően udvariasan elutasítanak „Köszönjük jelentkezését, sajnos most nem önre esett a választásunk. További sikeres álláskeresést kívánunk!” vagy ami még ennél is rosszabb válaszra sem méltattak tényleg elhittem: NULLA VAGYOK. EGY VESZTES. EGY SEMMI. És miközben az önbizalmam elfogyott, és napról-napra csak sírtam és sírtam állandóan azt kérdeztem: Mi a baj velem? Miért nem vagyok elég? Senki nem úgy születik, hogy a szakmáját tökéletesen tudja, vagyis MINDENKI volt kezdő. Én nem lehettem, mert az állásinterjúk alkalmával a „Meséljen magáról…” után mindig ezt volta a következő kérdés: Mennyi gyakorlata van? És ez nem azt jelenti, hogy az iskolában mennyi rutint szereztem, hanem hogy mennyit dolgoztam benne. A semmi tehát nem jó válasz, mert legalább öt év tapasztalatom legyen úgy, hogy sem pályakezdőként nem kellettem eléggé, később pedig azért nem fogok mert elmúltam harminc biztos elmegyek szülni. Apropó szülés, az állásinterjúk közkedvelt második kérdése van-e gyereke? Súgok: jó pont ha nincs. És akkor most, hogy ne süssön szomorúság, valamint mélységes elkeseredettség a soraimból jöjjön a hálás rész.
Hálás vagyok azoknak, a munkáltatóknak, akik esélyt adtak nekem, hogy bizonyítsak. Mindenhol tanultam valamit.
A munka világa mellett a magánéletemben is visszatérő elem ez a kevés vagyok téma. Bármilyen kapcsolatról is legyen szó, mindig csak elég szeretnék lenni. Mégsem ütöm meg a mércét bizonyos embereknél, beleértve a potenciális nagy Őket is. Az utóbbiak miatt kis milliószór sírtam magam álomba arra gondolva, mit kéne tennem, hogy elég jó legyek ennek a pasinak vagy annak a pasinak. Később, miután az eddigi egyetlen férfi akit szerettem többszörösen szilánkosra törte a szívem rájöttem ideje nézőpontot váltanom. Ma már az a kérdés: a potenciális nagy Ő elég jó lenne-e nekem? Meg kell mondjam sokkal egyszerűbb, és kevesebb sírással járó így az életem.
Az egyik lényeges, amit a „nulla vagyok, mert nullának tartanak” helyzetekből okultam: bármennyien is bántottak, vagy a nyakamra lépve próbáltak érvényesülni megmutatták, milyen ember NEM akarok lenni. Rossz, kegyetlen, kétszínű, bántalmazó.
A legfontosabb, amit megtanultam: nem vagyok kevés, csak mert mások annak gondolnak.
Elég jó vagyok.