Bevallom az elmúlt egy, másfél évben nagyon sodródtam az árral. Mivel a terveim szerint nem sikerült kijönnöm az új könyvemmel, úgy döntöttem jegelem a témát, és azon voltam, hogy más területen találjam meg a boldogságot.
Belemerültem az online társkeresésbe. Tinder, Badoo, Facebook Társkereső, love.hu, volt minden mi szem, szájnak ingere. Úgy gondoltam, ha már az írást ennyire el kell napolnom, megpróbálok igazán a magánéletemmel foglalkozni, jobban megélni a dolgokat. Miközben hajszoltam a boldogságot, csak egyre lejjebb süllyedtem. Eszem ágában sem volt bevallani, hogy nem vagyok rendben. Annyira jól hazudtam magamnak, hogy azért Oscar díjat érdemelnék. Csak fontos szerettem volna lenni valakinek. És aztán azzá is váltam. Órákra, napokra. Kabala csajjá lényegültem. Ugyanaz, mint a pasi verzió. Addig jó, amíg jön az igazi. És én meg beértem ennyivel, és próbáltam kiélvezni az órákat, perceket, amíg kellettem. Néha még jól is éreztem magam. A szívem mélyén nagyon fájt. Annyira, hogy már fizikailag is éreztem a belső vergődésem. Mégsem kértem segítséget. A történet vége az lett, hogy kórházba kerültem. Az elviselhetetlen fájdalmak közepette lepergett előttem minden jó és rossz: csókok, ölelések, nevetés, elutasítás, eltűnés, viszonzatlan üzenetek, búcsúzás. A romantikus filmekben mindig ott ül a hősnő ágya mellett a szerelme, rámosolyog, és fogja a kezét. A kabala csajnak nem fogják a kezét, csak felhívják telefonon, hogy él-e még, no meg messenger üzenetben érdeklődnek az állapotáról. Egyszerűbb is volt kabalának lenni úgy, hogy kizártam az érzéseket, legalább elkerültem a csalódást. Persze nyilván akadtak kivételek, amikor a szívem megmozdult valakiért, és elképzeltem mi lenne ha… Aztán a valóság hamar visszarántott az ábrándozásaimból. Idővel belefáradtam, hogy egyik ölelésből a másikba szédüljek. Elfogytam ezekben a szórakozásokban, majdnem kapcsolatokban, legyünk csak barátokban. Mintha a szerelemben nem osztottak volna nekem lapot. Néha görcsösen kapaszkodtam, aztán már csak az élvezetet hajszoltam.
2024. november 13-án feladtam az online társkeresést. Esélyes, hogy örökre befejeztem a netes ismerkedést. Egyre nehezebb hinnem abban, hogy valaki csak rám vár, és szerelmes tekintettel néz majd rám. Azért nem adom fel. De már nem is erőltetem túl ezt a témát. Hátha igaz lesz egyszer rám is a már közhellyé vált mondás: Jön majd, akinek jönnie kell.